A mezőgazdasági területek terjeszkedése világviszonylatban is lassan eléri azt a határt, amely felett az emberiség már nem képes több területet művelésbe vonni, vagy az alacsony produktivitás miatt nem érdemes a mezőgazdálkodás folytatása. Az elmúlt évszázad intenzív mezőgazdasági terjeszkedése azt is jelenti, hogy a természeti területek drasztikusan csökkentek.

A mezőgazdasági területek ökológiai rendszereibe az ember elsősorban a biológiai produkció betakarítása céljából avatkozik be. E tevékenységek olykor jelentős anyag- és energiabevitellel járnak (intenzív gazdálkodási formák), de negatív anyag- és energiamérleg is kialakulhat (túlhasználat).

Az ember által fenntartott ökoszisztémák labilisabbak az önfenntartó természeti rendszereknél, a mezőgazdálkodás folyamán a növényi kultúrák csak folyamatos emberi beavatkozás mellett termeszthetők. Az agrár-ökoszisztémák többségét egyféle és egykorú növényekkel hasznosítják, melynek számos ökonómiai előnye van. Miután a mezőgazdasági kultúrák a rendszeren kívülről származó, anyag- és energiaforrásokat is felhasználnak, ellentétben a természetes zárt rendszerekkel, a nyílt anyagforgalmi rendszerekbe tartoznak. Az agroökológiai rendszerek dinamikáját a táj biogén és abiogén elemei, tényezői és a tájhasználati formák együttes hatásai alakítják.
 

1.17.1 táblázat. Természetes és agroökoszisztémák összehasonlítása

	Természetes ökoszisztém	Agroökoszisztéma
Teljes növényi primer produkció	Közepes	Magas
Trofikus kapcsolatok	Komplex	Egyszerű, lineáris
Faji diverzitás	Magas	Alacsony
Genetikus diverzitás	Magas	Alacsony
Tápanyagkörforgás	Zárt	Nyitott
Stabilitás	Magas	Alacsony
Emberi beavatkozás	Nincs	Van
Időbeni teljesítmény	Hosszú	Rövid
Élőhelyek heterogenitása	Komplex	Egyszerű

A légkör és a Nap által szolgáltatott természetes anyag és energia beviteleken (inputok) kívül a mezőgazdasági területek ökológiai rendszereknek az antropogén inputokhoz is igazodniuk kell. 

1.17.1 ábra. Természetes ökoszisztémák funkcionális kapcsolatainak vázlata (Gliessman 1998)

1.17.2 ábra. A mezőgazdasági ökoszisztémák funkcionális kapcsolatainak vázlata (Gliessman 1998)

A természetes és agroökoszisztémák lényeges rendszerelemekben különböznek egymástól. Az agroökoszisztéma energiaáramait többnyire az ember indukálja, tehát ezek a rendszerek nem önfenntartóak, nyitottak. Minden egyes betakarításnál az anyag (biomassza) kikerül a rendszerből, az nem hasznosul. A tápanyag-körforgás is kiegyensúlyozatlan. Betakarításkor, talajkimosódás vagy erózió alkalmával jelentős mennyiségben távozik tápanyag a rendszerből. A szántóföldi növények és a parlag csupasz talajtakarója szintén a tápanyag kimosódását eredményezi, veszteség jelentkezik. A homogén táji környezet és gyenge trofikus kapcsolatok miatt az agroökoszisztémák szántóföldi növénykultúrájának, valamint állatállományának gyenge az önreprodukciós, illetve önszabályozó képessége.

Az agrár-ökoszisztéma egy mezőgazdasági művelésbe vont terület biocönózisát és biotópjait foglalja magába, lehet:

• halastó
• gyümölcsös
• erdő
• legelő
• szántó
• állattenyésztő telep

A szántóföldek ökoszisztémája egy hosszú idő alatt kialakult másodlagos élőhely, ahol a különböző vadon élő növény és állatfajok alkalmazkodtak a természet rendjétől eltérő feltételekhez. A táji adottságokat figyelembe vevő gazdálkodási formák jelentős mértékben hozzájárulnak a szántóföldi területek természeti értékeinek megőrzéséhez.

A hazai gyepek mezőgazdasági értéke nem jelentős, azonban állapotuk természetes, vagy természet közeli, így fajgazdagságuk és tájalakító szerepük miatt kiemelkedő fontosságúak. A természetvédelmi területek 52,5%-a erdő, 29,5%-a gyep. A gyepgazdálkodás az ökológiai gazdálkodás egyik legelterjedtebb gazdálkodási formája. Az optimális tájgazdálkodási rendszerek kiegyensúlyozott anyag- és energiaáramok mentén alakíthatók ki. A gyepek nagymértékű elterjedése ökológiai alkalmazkodó képességüknek köszönhető, ugyanis ökológiai amplitúdója minden más vegetációnál szélesebb. Képesek tolerálni a szélsőséges viszonyokat, így pl. a fagy, talajvíz bőség, hiány, változékonyság, téli vízborítás, nyári szárazság. Képesek tolerálni a szélsőséges talajtulajdonságokat, alacsony, vagy magas pH, szélsőséges szerves anyag tartalom, - és mechanikai összetétel, stb. (Godó 2011).