A tájökológiai elemek tájökológiai alrendszerekbe rendeződnek, amelyek az alábbiak:

1. Kőzetszféra
2. Domborzat
3. Klíma
4. Vízrendszer
5. Talajszféra
6. Növény és állatvilág
7. Emberi társadalom

Az eltérő működésű tájökológiai alrendszerek kölcsönkapcsolatait más néven funkcionális kapcsolatoknak is nevezhetjük. Egy-egy alrendszer különböző funkciókat láthatnak el a tájban.

A kőzetszféra a talajok kialakításában játszik jelentős szerepet (litomorf talajok, tápanyag ellátottság), a bányászat révén intenzíven hat a tájváltozásra (felhagyott bányák, meddőhányók, rekultiváció), a hulladéktárolás folyamán lényeges, hogy az adott talajalkotó kőzet impermeábilis-e vagy permeábilis, a földrengés veszélyességi foka is nagyban függhet és atomerőművek, vasutak, felhőkarcolók tervezésénél fontos, továbbá hidrológiai sajátosságai révén a toxikus és radioaktív hulladékok elhelyezésének feltétele lehet.

1.12.1 ábra. Hulladéklerakó

A domborzat a táji adottságok meghatározó rendszere, térbeli rendező erőként hat a többi komponensre. Meghatározó jelentőségű a mikroklíma kialakulásában (hőmérséklet, csapadék, mikroklíma, lefolyás, beszivárgás, felszínalatti vizek). A lejtőviszonyok jelentős szerepet játszanak az eróziós és akkumulációs viszonyok (lejtőszög, lejtőhossz, kitettség), valamint az élőlények létfeltételeinek kialakulásában (pl. síksági, hegyvidéki élet-közösségek). Ezen túl a tájhasznosításra van hatással (erdő, mezőgazdasági hasznosítás, rekreációs hasznosítás, tájszépség, tájesztétika).

1.12.2 ábra. Lejtőkategória (Nagy-Berek)

A klíma több tájkomponens megváltoztatásával hat a tájfejlődésre, ezért a többinél magasabb rendű tájkomponens. Meghatározza a morfológiát, s annak megfelelően alapvető létfeltételeket biztosít. Meghatározza továbbá a mezőgazdasági hasznosítás típusát, döntő szerepe van a tájak anyag- és energiaháztartásában. Mivel adatokkal jól jellemezhető a táj a klímamérések birtokában, ezért a tervezésnél kiemelt szerepe van. A mikroklíma tovább tagolja a tájat, az állományklíma, városklíma vizsgálatok speciális klímafolyamatokat tükröznek, s meghatározóak a hasznosítás szempontjából.

A víz a Föld felszínén különböző halmazállapotban mindenütt jelen van. Állandó a körforgása, az anyag- és energiaszállítás közege. A tájat a vízháztartási egyenleggel is jellemezhetjük. Szilárd halmazállapotú formájában az aprózódás (pl. fagy okozta) folyamataiban játszik fontos szerepet, az anyagszállítás közege (hordalékszállítás, lerakás), a felszínformálás (völgyképződés, kanyarulat átvágás, arealis és lineáris) tényezője, a kémiai mállás (korrózió, karsztosodás, bauxitképződés, talajosodás) feltétele, biológiai folyamatok közvetítője (élő anyag alkotóeleme, élettér, tápanyag közvetítő).

1.12.3 ábra. Vízfolyás

A talaj, tájalkotó komponensek kölcsönhatásában jön létre (kőzet, domborzat, klíma, növényzet), fontos szerepet játszik a tájökológiai rendszerek kialakulásában, a külső hatások kiegyenlítésében. Biológiailag aktív közeg, amely a környezeti hatásokra változik, puffer képessége jelentős (a talaj eredeti tulajdonságai biztosítják a puffer képességet, ha megváltozik, változik a tájfejlődés iránya, pl. savanyodás). Filterképessége ugyancsak fontos (túlzott terhelése csökkenti a szűrőképességet), a tájháztartást térben differenciálja (különböző tápanyag-ellátottság), humusztartalma különböző hasznosítást tesz lehetővé (pl. csernozjomok vagy savanyú erdőtalajok).

Az élővilág elrendeződését a domborzat és a klíma befolyásolja, ezért az abiotikus tényezőkkel szemben alárendelt. Tevékenységével visszahat a tájra (eróziócsökkentés, fényviszonyok megváltoztatása). Az emberi tevékenységgel szemben kicsi a védekező képessége, s ez tájökológiai szempontból is figyelembe kell venni. A terület potenciális természetes vegetációja tükrözi a geoökológiai adottságokat, ami a tájhasznosítás számára fontos. A termőhely produktivitása a biomassza produkcióval adható meg (ez a megkötött energiamennyiséget adja), ami szintén a hasznosításban lényeges.

Az ember a különböző alrendszerek működését különböző intenzitással befolyásolja, és ez meghatározó lehet a működés szempontjából. A kőzet, a domborzat és a klíma kevésbé befolyásolható (kivételt képez pl. gátépítés, globális felmelegedés). Ugyanakkor a vizet, a talajt, valamint a növény- és állatvilágot az ember alakíthatja (települések talaj és felszín minőségeinek a megváltozása, a klímaváltozás, zaj és légszennyeződés stb.). Az ember által erősen befolyásolt ökológiai rendszert nevezzük a teljes emberi ökoszisztémának.

1.12.4 ábra. Teljes emberi ökoszisztéma (NAVEH, 1980)

A táji rendszerek egy speciális típusa a városi ökoszisztéma. A városi ökoszisztémák az energia egy részét a Naptól kapják, de a természeti rendszerektől eltérően a napenergián kívül fosszilis energiaforrások felvételére kényszerülnek, azok elégetéséből vagy átalakításából (mechanikai, hő és villamos energiából) származó energiaforrásokat használnak (Kerényi, 1995).

A városi ökoszisztéma a természetes ökoszisztémákhoz képest képtelen az önszabályozásra (autroreguláció), hogy anyag- és energiaigénye különböző nagyságú és távolságú forrásterületekről pótolható, ami számos esetben regionális jellegű degradálódást idézi elő (Eriksen, 1968). Sok növény- és állatfaj nem képes a városban megélni, ezért a természetes táplálkozási lánc fenntartása itt lehetetlen (1.12.5 ábra). 

1.12.5 ábra. A város, mint ökológiai rendszer (Nagy, 2008)