Ahogy korábban is láttuk a mezőgazdálkodás komoly hatással van a biodiverzitásra. A problémát kezelni kívánó, a természeti erőforrásokat kímélő fenntartható mezőgazdálkodás viszont nem minden esetben tudja a megfelelő jövedelemviszonyokat is biztosítani a vidék népessége számára, ezért fontos problémaként merül fel a mezőgazdaság gazdasági és társadalmi fenntarthatósága.

Ezeket a feladatokat próbálja egységesen kezelni az Európai Unió közös agrárpolitikájának multifunkcionális mezőgazdaság koncepciója. A tágabb értelmű definíció szerint ez azt jelenti, hogy a mezőgazdaságnak többféle célja és funkciója van, amelyek megfelelő politikák alkalmazása esetén elősegíthetik a fenntartható mezőgazdálkodás és a vidékfejlesztés megvalósulását (Mulvany 1999). A szűkebb értelmezés szerint a multifunkcionalitás olyan gazdasági tevékenységre vonatkozik, amelynek többféle eredménye lehet, és ennél fogva egyidejűleg többféle társadalmi célt is szolgál (OECD 2001). Ebből a felfogásból következően a legelterjedtebb nézet szerint a mezőgazdaság multifunkcionalitása túlmutat az árutermelésen, hiszen a termelési tevékenység mellett több nem áru jellegű kibocsátás is keletkezik. Ezek döntő többsége egyébként a közszolgáltatások közé sorolható, mint például az árvíz megelőzés és árvízvédelem, tájvédelem, vagy a vidéki kulturális és épített örökség védelme (Fehér 2005).

A többfunkciós európai agrármodell a fenntartható mezőgazdaság céljait a következőkben rögzíti (Ángyán et al. 2003):

• értékes beltartalmú, szermaradvány-mentes, egészséges és biztonságos termékek előállítása;
• a meg nem újítható nyersanyagok energiatakarékos felhasználása;
• a talajt, vizeket, levegőt érintő környezetterhelés csökkentése, illetve elkerülése;
• a kultúrtáj ápolása és a biodiverzitás fenntartása;
• a vidék kulturális és agrikulturális értékeinek megőrzése;
• munkalehetőség és elfogadható jövedelem biztosítása a lehető legtöbb ember számára.

Az új szemléletben megvalósított „multifunkcionális" mezőgazdálkodás lényegében a környezet- és tájgazdálkodási célokat megvalósító új európai agrármodell, melynek feladatai:

• a piac által szabályozott termelés, melyek az élelmiszerek előállításán túl a nem élelmiszer célú termékek (megújítható nyersanyagok, energiaforrások stb.) előállítását is magukba foglalják, valamint
• a régióval, a tájjal, a földdel kapcsolatos környezeti, társadalmi, foglalkoztatási és kultúrfeladatok.

3.6.1 ábra. Fenntartható fejlődés háromszektoros modellje (Giddings et al. 2002)

A multifunkcionális mezőgazdaság egyben környezeti alkalmazkodást is jelent, azaz a földet mindenütt arra és olyan intenzitással használjuk, amire az a legalkalmasabb, illetve amit képes károsodása nélkül elviselni. A tájháztartás teljesítőképességéhez illeszkedő földhasználat egyben fontos tájökológiai alapelv is.

A termelési, a természetvédelmi és a vidék társadalmával kapcsolatos foglalkoztatási, szociális feladatokat újraegyesítő környezet- és tájgazdálkodás - fenti alapelvének és törekvésének megfelelő - kritériumai, meghatározó jellemzői vázlatosan az alábbiakban foglalhatók össze (Ángyán et al. 2003):

• Az alkalmazkodási alapelvnek megfelelően a gazdálkodás során a tér gazdasági, környezeti és társadalmi funkcióit egyaránt figyelembe veszi, és olyan rendszereket alkalmaz, amelyeknek e három dimenzióban mért összhatékonysága a legnagyobb. E rendszerekben a három terület, dimenzió súlya a szerint változik, hogy milyen - nagy agrártermelési potenciálú, kevésbé sérülékeny, munkanélküliséggel kevéssé sújtott vagy kis termelési potenciálú, környezeti szempontból sérülékeny és társadalmi, regionális hátrányokkal küzdő - térségről, tájról van szó.
• Nem a tájat alakítja az adott funkció igényeihez, hanem a táj adottságaihoz illeszkedő tevékenységeket, gazdálkodási formákat, rendszereket keres és alkalmaz. Ehhez felhasználja, figyelembe veszi az évszázados helyi tradíciókat, hagyományos módszereket, helyi megoldásokat, a helyi természeti viszonyokat, valamint a helyben élő emberek és közösségeik érdekeit, törekvéseit.
• Diffúz, kis léptékű, méreteiben a táj adottságaihoz illeszkedő megoldásokat használ, a lehető legnagyobb mértékben támaszkodik a helyi erőforrásokra, a helyi értékteremtésre, a helyi munkaerő és közösségek részvételére. A külső, mesterséges erőforrás-ráfordítást, annak régión kívülről történő beszállítását igyekszik minimalizálni, a helyben rendelkezésre álló természeti és társadalmi erőforrásokat azokkal csak a legszükségesebb mértékben kiegészíteni.
• A termelőt és a fogyasztót igyekszik egymáshoz közelebb hozni, növelve ezzel is a régió stabilitását, belső függetlenségét, élelmezésbiztonságát és javítva a két egymásra utalt kör - a termelő és a fogyasztó - bizalmi viszonyát.