A táj természetvédelmi funkciója alapvetően az alábbi tényezők együttes tulajdonságaival írható le.

Érettség (naturitás): egy növénytársulás szukcessziós sorban betöltött állapota. E fejlődési sort több biogén és abiogén faktor is befolyásolja. A szukcesszió során az egyes növénytársulások egymást fölváltják. Tipikus példaként említhető egy felhagyott hegyi kaszálórét beerdősülési folyamata. A lágyszárúak dominálta társulás egyértelműen előbb cserjék, majd különböző fák által dominált társulássá alakul.

Természetesség: a termőhely ökológiai stabilitásából vezethető le és a zavaró tényezőkkel szembeni ellenálló, illetve regenerálódó képességét fejezi ki. Másrészről az emberi beavatkozás mértékéről ad tájékoztatást. Minél kisebb az antropogén hatás, annál nagyobb a természetesség foka.

Diverzitás: két összetevővel fejezhető ki: a növénytársulások szerkezeti sokféleségével és fajgazdagságával. A magas diverzitású növénytársulások általában stabilak, ugyanakkor kisebb a regenerálódási idejük. Biológiai diverzitás alatt nemcsak a fajok sokféleségét és mennyiségi viszonyait kell érteni, ide tartozik a fajon belüli genetikai összetétel, valamint - a fajok feletti szinteken - a társulások, életközösségek, tájak sokfélesége is. Az erdei életközösségek tekintetében az erdőgazdálkodás a genetikai, faji, életközösségi és táji szintű diverzitást, továbbá annak összetételt, a struktúrát és a funkciót is egyaránt befolyásolja.

Antropogén hatás: az emberi beavatkozás mértékét jelenti. Minél kisebb mértékű, annál nagyobb a természetesség foka, illetve a természetvédelmi értéke.

Ritkaság: egy faj antropogén hatás miatti visszaszorulását jelenti. Értékelhető inverz módon egy faj gyakoriságával is. A gyakoriság egy élőhely unikális voltát, ez által annak természetvédelmi értékét befolyásolja. Minél ritkább az előfordulás egy adott térségben, annál nagyobb a természetvédelmi értéke.

Veszélyeztetettség: többféle megközelítésben értékelhető. Egyrészt a növény és állatfajok vörös listái és eszmei értékei alkalmasak a meghatározására, másrészt az élőhelyet degradáló, illetve az adott élőhely-folt jelen természetességi állapotának jövőbeni fennmaradási esélyét, illetve jövőbeni regenerációját csökkentő tényezőként is értelmezhetjük. A természetes és természet közeli élőhelyek veszélyeztetettsége a pufferzónában előforduló szennyező, illetve zavarást okozó tájhasználat miatt következhet be.

Jelenlegi érték: a jelenlegi érték azt fejezi ki, hogy az eredeti növényzet milyen arányban van jelen a potenciális vegetációhoz képest. Ebből vezethető le az ökotópokat alkotó fajok védelmének szükségessége.