A természetvédelem elsődleges feladata a biológiai sokszínűség megőrzése. A természeti értékek megőrzése számos vonatkozása ismert:

• erdőirtás tilalma
• növény és állatvilág megőrzése céljából természeti területek kijelölése
• környezeti veszélyekkel szembeni védelem
• vadon élő állatok egyedszámának szabályozása

Egy régió nagyfokú biodiverzitását alapvetően meghatározza a környező térség mezőgazdasági és erdő területeinek, valamint településeinek területaránya. Egy táj természetvédelmi funkciója a társadalom által elvárt érték, ami egy természeti terület természetességi fokával, diverzitásával és unikalitásával fejezhető ki (de Groot 1992).

Egy táj természetvédelmi funkciójának komplex jellegéből adódóan, az értékelés során további három alkategóriát különböztetünk meg:

Faj konzerváció: jellemzően erdők értékes és ritka fajállományainak megőrzésére irányuló tevékenység. Mivel az erdőterületek állat- és növényvilága leginkább az emberi befolyásolásnak van kitéve, ezért fő cél az antropogén tevékenységek minél inkább háttérbe szorítása. Habár megjegyzendő, hogy a 20. század intenzív földhasználati tevékenységek kialakulásával párhuzamosan, egyes fajok kifejezetten jól alkalmazkodtak a megváltozott környezeti feltételekhez, ezért lehetséges az, hogy közepes vagy kifejezetten kisméretű erdőfoltokban is viszonylag nagy faji diverzitás őrizhető meg.

Biotóp konzerváció: az élőhelyek sokszínűségéből következően egyes tájakat nagy változékonyságú tájfoltok rendszere (mozaikok) alkotják. Ezeken a területeken a biotópok megőrzése a cél. Gyakran a fajvédelemmel együtt értelmezhető, mivel egyes fajok megőrzése, csak az optimális életfeltételeket biztosító élőhelyek védelmével együtt hatékony.

Folyamat konzerváció: a fenti konzervációs technikák kiterjesztett és integrált módja. Az értékes fajok és élőhelyeik ökoszisztémán belüli megőrzése csak az egymással érintkező, különböző funkciójú tájfoltok együttes védelmével valósulhat meg.