A tájökológia az a tudomány, amely egy adott területre jellemző életközösségek (biocönózisok) és környezetük közti komplex ok-okozat viszonyát kutatja. A kapcsolat térbeli elterjedéseként, vagy a természeti környezet különböző nagyságrendű tagoltságaként jelenik meg (Troll 1971). Más megközelítésben (Haber 1979) a tájökológia gyakorlati vonatkozásai kerülnek túlsúlyba, és alkalmazott ökológiai területtervezésnek tartják. Ebben az értelemben a kutatásnak a természeti és antropogén folyamatok funkcionális vizsgálatát kell megadni a jelenlegi és várható területhasznosítás keretén belül.

Neef (1984) szerint a tájökológia a térbeli elrendeződések sokszínűségének feltárására, az ember helyének, lehetőségeinek meghatározására hívatott tudomány.

A tájökológia azt vizsgálja, hogy a különböző társadalmi tevékenységeket hová lehet elhelyezni a tájban a legkisebb kockázattal.

Összességében a tájökológia három hangsúlyos tényezője:

• a geográfiai térbeliség,
• a jelenségek és folyamatok rendszerelvű és funkcionális megközelítése és értelmezése, valamint
• az élőlények (köztük az ember) és környezetük kapcsolata.

A tájökológia feladata az alábbiak (Leser 1997):

• az ökoszisztéma anyagáramlási folyamatainak idő-és térbeli feltárása,
• az anyag és energia háztartás egyensúlyának vizsgálata,
• az antropgén hatásra kialakult zavaró tényezők kutatása,
• a konkrét terepi adatok általánosítása valamilyen célból
• a táji ökoszisztémák állapotának jellemzésére alkalmas modell kidolgozása.