Mint korábban is láttuk, a különböző antropogén tevékenységek által generált tájhasználat-változások speciális folyamatokon (drivers) keresztül fejtik ki hatásukat (impact factor). A tájhasználat és a felszínborítás változásait generáló társadalmi-gazdasági, intézményi és környezeti faktorokat, mint a tájváltozás hajtóerői, úgynevezett közvetlen, illetve megerősítő okokra bonthatók, valamint a hajtóerők a globálistól a lokális szintig fejtik ki hatásukat. A változásokat kiváltó okok egymásra folyamatosan hatnak, azok csak a társadalmi-gazdasági és környezeti kontextusban vizsgálhatók teljes körűen

Az alábbiakban a táj változásait okozó legfontosabb faktorokat tekintjük át, különös tekintettel a mezőgazdasági területhasználatokra, mint a legnagyobb és legintenzívebb földhasználat-változással érintett területeket.

Népességnövekedés

A mezőgazdasági területnövekedés legfontosabb hajtóereje a lakosságszám növekedése (Foley et al., 2011; Bruinsma, 2009; Ramankuttyet al., 2002). A pozitív korreláció egyrészt a növekvő népességgel arányosan növekvő élelmiszerigénynek köszönhető, másrészről az ember inkább olyan helyeket keres letelepedésre, amelyek mezőgazdálkodásra is alkalmasabbak. Ez a viszony a technológia fejlődésével és a kereskedelem globalizációjával azonban valamelyest gyengültek.

Jövedelemnövekedés

A globális átlagjövedelmi szint emelkedésével együtt járó táplálkozási szokások megváltozása egyben az élelmiszer termékszerkezetére is hatással van. A jövedelmi szint emelkedése miatt bekövetkezett élelmiszer- és rostanyagigény-növekedés, mintegy 0,27% volt az elmúlt 60 évben (Buchanan et al. 2010). A növekedés ugyanakkor regionálisan differenciált: a fejlődő országokban nagyobb, mint a fejlett világban. A nagyobb jövedelemmel a zöldség, gyümölcs és hús, valamint tejtermékek fogyasztása növekszik.

Városodás

A városok területnövekedésével párhuzamosan 2008-ra a Föld városi népessége meghaladta a vidéki népességét (ENSZ 2008, Tollefson 2011) és 2050-re várhatóan aránya el fogja érni a lakosság 70%-t (Seto és Sheperd 2009). A városok csak 3%-t teszik ki a Föld felszínének, miközben az ott folyó társadalmi és gazdasági folyamatok következtében az összes szén-dioxid kibocsátás mintegy 78%-ért tehető felelőssé, továbbá az ivóvíz 60%-t fogyasztja a városi népesség és az ipari fafelhasználás több mint háromnegyede (76%) irányul városi terekbe (Grimm et al. 2008).

Infrastruktúra

Az úthálózat-fejlesztés csökkenti a tranzakciós költségeket, ugyanakkor megkönnyíti a természeti erőforrásokhoz való hozzáférést. E tevékenység egyik legsúlyosabb tájdegradációs vonatkozása az erdőirtás.

Nem csak az úthálózat sűrűsége, de annak elérhetősége, illetve az elektromos hálózathoz és telekommunikációs infrastruktúrához való hozzáférés is összefüggésbe hozható a mezőgazdasági területek produktivitási tényezőjével. Ennek az lesz az eredménye, hogy a szegényes úthálózattal rendelkező térségekben csökken a produktivitás, ezért erdő, illetve természet közeli tájak alakulhatnak át agrárterületekké, de akár az erdőgazdálkodás célú fakivágás is megnövekedhet.

Élelmiszerárak

Az élelmiszerárak adott esetben ösztönzőleg hatnak a föld megművelésére. A közelmúlt élelmiszerár-növekedéssel együtt járó földhasználat növekedése jól illusztrálja ezt az összefüggést. A nagy volumenű földszerzések, -vásárlások egyben tájhasználat-változást is eredményeznek. Ennek tipikus trendje figyelhető meg a fejlett országokban zajló mezőgazdasági támogatási-ösztönző rendszer keretében. A nagyüzemi gazdaságok céljából kialakított új földterületeken jellemzően monokultúrás termesztés váltja fel a korábbi közösségi-családi gazdálkodás keretében, akár vetésváltás vagy területpihentetéssel gondozott fenntartható földhasználatot. Mindez akár a biodiverzitás elvesztésével is járhat. A külföldi földtulajdonok nagy száma tipikusan a földbőséggel rendelkező, ugyanakkor gyenge közigazgatási-agrárpolitikai rendszerrel rendelkező országokban eredményezhet ilyen tájdegradációt.

Másik tájhasználat-változással összefüggő tényező az élelmiszerárak rugalmasságának kérdése. A magasabb jövedelemmel rendelkező országokban kvázi merev árszabályozás alakult ki, míg a szegényebb országokban a rugalmas árpolitika. Ennek következménye a gazdag országok magas élelmiszerára miatti földkonverzió.

Nemzeti és nemzetközi szakpolitikák

A nemzeti és nemzetközi kereskedelem szintén hatással van a földhasználat-változás dinamikájára és irányára. Míg a jellemzően élelmiszerimportra berendezkedő országok inkább a fogyasztókat védő árpolitikát folytatnak, addig az élelmiszer-exportőrök a termelői oldalon vezetnek be protekcionista intézkedéseket.

A kereskedelmi szabályozók árpolitikán keresztüli közvetett földhasználat-befolyásoló hatása mellett, fontos megemlíteni a közvetlen tájhasználatokat generáló szakpolitikákat is. Az utóbbi évtizedekben nagy számban kerültek kidolgozásra olyan nemzeti fejlesztési stratégiák, amelyek kifejezetten a föld igénybevételének minőségét és mértékét határozzák meg. Ezek többnyire különböző agrárpolitikai, terület- és vidékfejlesztési stratégiák.

Zöldenergia

Napjaink legújabb földhasználatot befolyásoló tényezője a bioenergia célú területhasznosítás. A folyamatot két tényező befolyásolja: egyrészt a hagyományos (fosszilis vagy nem megújuló) energiaforrások egyre korlátozottabb rendelkezésre állása, másrészt a közlekedés-szállítás és a termelőipar növekvő energiaigénye.

A mezőgazdasági potenciál és a megújulók iránti igény egyik eredője a bioenergia előállítása (ld: biomassza). Komoly dilemmát jelent, hogyan növeljük a bioüzemanyag-ipart, hogy közben ne sérüljön az élelmiszeralapanyag-termelés szektor. A bioüzemanyag iránti igény növekedése a meglévő növénytermesztésre, fokozott tájhasználat-változásra, a biodiverzitás csökkenésére és a vízbázisra van veszéllyel.

Az élelmiszer- és energia alapanyag termelés területi versenye egyértelműen a földterületek termőképességének, azaz a minőség függvénye. E folyamatban prognosztizálható a gyengébb adottságú szántók konverziója.