Az előző fejezetben láttuk, hogy a tájökológiai elemek tájökológiai alrendszerekbe, táji ökoszisztémákba rendeződnek, amelyek funkcionálisan kapcsolódnak egymáshoz.

Az ökoszisztéma (Ellenberg 1973) az életközösség (biocönózis) és élettelen környezete (biotóp) közti nyílt kapcsolatrendszer, amely bizonyos fokú önszerveződésre képes. A biológiai értelemben vett ökoszisztéma tér semleges, nincs térben konkretizálható jelentése, míg a tájökológia tulajdonképpen az ökoszisztémákat kutatja, és a térbeliséget biztosítja. A táji ökoszisztéma (geoökoszisztéma) magába foglalja az egész társadalmi-gazdasági (szocio-ökonómiai) szférát is, annak a teljes földrajzi környezetre gyakorolt hatásával együtt.

Odum (1983) szerint a táji ökorendszer az élettelen és élőközösség közötti funkcionális kapcsolat megjelenési formája.

Jellemzői:

• az anyag és energiaáramlás,
• a táplálék-lánc,
• a diverzitás,
• a biokémiai tápanyag-ciklus, és
• a fejlődés.

A táji ökoszisztéma egy magasabb komplexitású rendszer, amelyben a szukessziós törvényszerűségek az antropogén hatások miatt regresszívek is lehetnek. Tájökológiai aspektusból az ökoszisztéma élőlényekből, technikai rendszerekből és élettelen alkotórészekből álló rendszer, amelynek elemeit egymással és környezetükkel az anyag- és energiacsere köti össze. Ezek szerint az ökoszisztéma típusok:

• természetes,
• természet közeli és
• természetestől távoli lehetnek.