Vízgyűjtők és vizes élőhelyek (wetland)
A vízgyűjtő terület vízválasztók által lehatárolt földrajzi terület, ahol a csapadékból származó víz a helyi erózióbázis (a felszín legmélyebb pontja) felé áramlik, leggyakrabban patakba, folyóba, tóba vagy tengerbe. A vízgyűjtő terület mind környezeti, mind társadalmi-gazdasági szempontból, kiemelt jelentőségű földrajzi egység. Egyfelől a tájökológiai vizsgálódások tárgya, mert ezen a szinten játszódnak le azok az anyag- és energiaáramok, amelyek a tájfejlődést meghatározzák, másfelől a társadalom gazdálkodási territóriuma, ahol a vízgazdálkodás szereplői, illetve a vízgyűjtő terület tájhasználói, mint az esetlegesen kialakuló tájhasználati konfliktusok alanyai érdekeltek e problémák megoldásában. A vízgyűjtő terület egyben a különféle tájhasználatok ökoszisztémát terhelő kumulatív hatásainak színtere is.
A felszíni élőhelyeknek három jellemző típusa (Mitschés Gosselink 1993):
- vízi,
- szárazföldi és
- a kettő közötti átmenetet képviselő vizes élőhelyek (wetland).
A hazai vizes élőhelyek tájban való elhelyezkedésük alapján tavak, lápok, mocsarak, ár-, illetve hullámterek kapcsolódó élőhelyei (Szilágyi 2007), a lápok és szikesek felszín alatti vizektől függő élőhelyek, kialakulásukban a geológiai, a geofizikai és hidrogeológiai folyamatoknak van elsődleges meghatározó szerepük.
Példa