A biotóptérképezés mezőgazdasági, városi és erdőterületeken egyaránt végezhető. Az ilyen térképek a növényzetnek több, az értékelés számára fontos paraméterét, mint pl. a fák korát, magasságát, állapotát is tartalmazzák. A biotikus szabályozás képességét a biotóptérkép adatbázisára épülő, kategóriaszerű komplex biotóp értékekkel lehet jellemezni. Ezek lehetnek pl. 1-től 9-ig terjedő rangsorszámok, de paraméter alapú vizsgálatokkal az ökotóp elemeinek minősége pontosabban is megadható. A komplex biotóp érték a fentiek értelmében nemcsak azt fejezi ki, mennyire felel meg egy adott hely élőhelyként, hanem egyben természetvédelmi jelentőségére is utal. A vízgyűjtő területek biotóp értékei az egész táj szerkezetéről tájékoztatnak.

4.7.2 ábra. Balti és PHARE államok biotóptérképe (EEA ©)

Mezőgazdasági területek biotóp szerkezete háromféle aspektusból vizsgálható:

1. Élőhely-maradványok funkcionális fejlesztése (magterületek növelése, biotóp-komplexumok létrehozása)
2. Fajcserélődés ösztönzése (különleges minősítésű „stepping-stone"-jellegű biotópok létrehozása)
3. Ökoton fajok elterjedésének elősegítése (lineáris tájelemekben)

A tájmintázat minősítése

A térbeli mintázat a táj lényegi tulajdonsága, ezért a tájvédelem megtervezéséhez feltétlenül szükséges olyan mutatók kiválasztása, amelyek kombinálásával az igen bonyolult tájszerkezet is pontosan leírható. Az indikátorok közvetlen (analitikus) vagy közvetett (származtatott, aggregált) mutatók lehetnek, vagy pedig minőségi és/vagy mennyiségi szempontból jellemzik a táj szerkezetét. Vízgyűjtő területek tájtervezésekor a táj feldarabolódásának (fragmentáció) és a tájelemek vagy akár egyes populációk elszigetelődésének (izoláció) a térinformatikai módszerekkel kimutatható mértéke kiemelt jelentőségű.

4.7.3 ábra. Tájfejlődési korszakok tájmintázatai (Duray Sara et al. 2003 alapján)

Az indexek érzékeltetik, hogy a tájtérbeli elemeinek alakja, elszigeteltsége, illetve megközelíthetősége révén mennyire érzékeny a külső hatásokra. Az ökológiai folt alakját a legegyszerűbb olyan indexszel jellemezni, amely a körtől való eltérés mértékét fejezi ki minden foltra. Az adott foltot érő hatásokra adandó válaszban természetesen nagy szerepet játszik, hogy a folt mekkora kerület mentén érintkezik a környezetével, az alakindex önmagában mégsem mond túl sokat a táj mintázatáról.

A foltok közötti lehetséges kapcsolatok értékelése során beszélhetünk:

• szomszédsági,
• távolsági,
• közelségi,
• összekapcsoltsági viszonyokról

A szomszédsági elemzéskor azt vizsgáljuk, hányféle és milyen minőségű terület határol egy adott foltot. A hasonló minőségű élőhelyek között mérhető, légvonalbeli legkisebb távolság döntő módon befolyásolhatja a foltok között ténylegesen megvalósuló kommunikációt. Az ökológiai értelemben vett közelségi elemzések során arra vagyunk kíváncsiak, hogy valamilyen tulajdonságuk (pl. erdőfoltok fajösszetétele) alapján hasonló területegységek mennyire esnek közel egymáshoz. A közelségi index értéke annál nagyobb, minél terjedelmesebb foltok helyezkednek el egymás közelében.

• a vonalas elemek (pl. élősövények),
• és területfoltok (pl. erdők) összekapcsoltsága

A tájökológiai szemlélet lényeges szempontja, hogy a táj nem csupán biotópok (növényzetfoltok) mozaikjának összessége, hanem az eloszlásukat befolyásoló élettelen (abiotikus) tényezőkkel alkotott integrált rendszere is. Optimális esetben az élőhely-foltok elrendeződése megfelel a domborzati, talaj, vízrajzi és éghajlati viszonyok eredőjének, tehát az ökotópok térbeli mintázatának. Az ökológiai minősítésekben az alkalmasság tehát nem csak egy-egy pontra értelmezhető. A területi alkalmasság fogalmában az is benne rejlik, hogy összefüggő, egy minimális kiterjedést elérő foltot keresünk, amely a kijelölt célnak megfelel.