A gazdaság erejét a környezeti állapotok, folyamatok messzemenően befolyásolják. Jól látható, hogy „a környezetromlás egyre több területen állíthatja meg vagy fordíthatja meg a gazdasági fejlődés lehetőségét" (The World Commisson on Environment and Developement). Ebből az elgondolásból fakadóan egyre többen vélekednek úgy, hogy a komplexen értelmezett fenntarthatóság elsődleges szempontja a környezet minősége lesz és a gazdaság érdekei pedig másodrendűvé válnak. A kedvezőtlen folyamatokat szemlélve egyre világosabbá vált, hogy a környezeti szempontok háttérbe szorítása csupán rövidtávon szolgálhat előnyökkel. A gazdaság korlátok nélküli dinamizálásának szinte minden esetben az lett az ára, hogy bizonyos idő elmúltával a lakosság életszínvonal-emelését korlátozó akadályokba ütközött (pl. levegőszennyezés, városi terek beszűkülése, hulladékok felhalmozódása). Ha figyelmen kívül hagyjuk a környezeti hatásmechanizmusokat, nemcsak a természeti környezet, hanem ezzel együtt a gazdasági-társadalmi környezet is veszélybe kerülhet.

A környezetgazdálkodás tehát mindenekelőtt a környezet szabályozott hasznosítását jelenti, melynek során a természeti erőforrásokat úgy kell igénybe venni, hogy a társadalom reális igényeinek kielégítése során a meglevő ökológiai adottságok ne károsodjanak. A gazdálkodás azonban nemcsak szabályozott hasznosítást, hanem tervszerű fejlesztést és hatékony védelmet is jelent, amihez megfelelő tervezési-szervezési-szabályozási-szervezeti rendszerek tartoznak (Tenk 2010).

A környezetgazdálkodás az elmúlt évtizedekben hamar összeforrt a fenntartható fejlődés eszméjével, amely a gazdaság, társadalom és környezet kiegyensúlyozott fejlődésének szükségességét hirdette. A fenntartható fejlődés rugalmas fogalom, így többféle értelmezése forog a köztudatban (lásd: 3.2 lecke). El lehet ugyanakkor különíteni a fenntartható fejlődés ökológiai és emberközpontú értelmezését. Az emberközpontú megközelítés szerint a fejlesztések végső célja az emberi jólét növelése. A jólét növelésének eszköze és egyben mércéje a gazdaság fejlődése, fejlettsége. E szerint a felfogás szerint a fejlettebb gazdaság automatikusan maga után vonja a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenség enyhülését, és a technológia fejlődése révén végül a környezetben is kisebb kárt okoz, mint a fejletlenebb gazdaságok. A kiegyensúlyozott, mind három tényező együttes javulását szem előtt tartó fenntartható fejlődés mozgatórugója tehát a gazdaság kell, hogy legyen (MTA RKK 2010).

A környezetgazdálkodás lényegében a környezeti erőforrások (levegő, víz, talaj, élővilág, épített környezet) fokozott védelmét jelenti, amely során a helyi társadalom arra törekszik, hogy megóvja a természeti és épített környezet értékekeit (az élő és élettelen rendszereket), valamint a gazdasági tevékenységek olyan megtervezését, megszervezését és végrehajtását, amelyek során a gazdálkodók környezetkímélő módon, távlatokban gondolkodva, környezetkímélő technológiákat alkalmazva tevékenykednek. A környezetgazdálkodás magában foglalja a zöld gazdálkodást, amely gazdálkodási mód az adott térség adottságoknak megfelelően kiemelt hangsúlyt fektet a barnamezős területek „zöld" hasznosítására, a zöldterületek megújítására, a megújuló energiaforrások használatára, a környezetbarát közlekedés fejlesztésére, a környezetkímélő iparágak letelepítésére, a szelektív hulladékgazdálkodásra, az épített környezet védelmére és mindenekelőtt a környezettudatosság megerősítésére a lakosság és a gazdasági szereplők körében.

Fentiekből kiindulva a tájgazdálkodás lényegében a környezeti, illetve természeti erőforrásokkal való gazdálkodás térségi, táji megjelenési formája. Ha azt mondtuk, hogy a kultúrtáj az emberi beavatkozásokkal különböző mértékben befolyásolt táji alrendszerek összessége, akkor könnyen belátható, hogy a tájgazdálkodás a tájalkotó biotikus és abiotikus elemek, azaz a talaj, víz, kőzet, élővilág és ezek rendszerei, tehát a domborzat, a klíma, a vízrendszer, a talajszféra és az ökoszisztéma, mint természeti-környezeti erőforrások térbeli rendszerébe, a geoökoszisztémába való humán beavatkozást fogja jelenteni.

A tájgazdálkodás kifejezés össztársadalmi tevékenységre, azon belül is annak termelési folyamataira utal. Ezért elsősorban - a nemzetgazdaság szektorális felosztásából következően - jellemzően az agrárágazat földhasználati formáit értjük alatta. A termelő tevékenységek táji alrendszerekbe történő beavatkozása eltérő mértékű lehet. Tájgazdálkodás alatt elsősorban a tájháztartás eltartó képességéhez optimálisan igazodó, azaz a környezeti- és természeti erőforrásokkal kíméletesen bánó termelési rendszereket értjük.