Egy terület növényzetét több populáció alkotja. A populációk térbeli elhelyezkedése és működési időszakossága hozza létre a társulások struktúráját, amely lehet térbeli és időbeli.

A populációk térbeli elhelyezkedése hozza létre a társulások térbeli struktúráját, melynek két altípust különböztetünk meg.

• Függőleges struktúra: a populációk vertikális (függőleges) elrendeződése. A fényért folytatott versengés hozza létre. Így jönnek létre a társulásokon belül a különböző szintek, mint pl. hazai lomberdőkben: lombkoronaszint, cserjeszint, gyepszint, mohaszint.
• Vízszintes struktúra: a populációk horizontális (vízszintes) elrendeződése. A talajtulajdonságok felhasználásáért folyó versengés hozza létre (pl. talaj nedvességtartalma, kémhatása, tápanyagtartalma stb.). Így jön létre a társulások mintázata (pattern).

A populációk működési időszakossága hozza létre a társulások időbeli struktúráját. Ilyen az aszpektusok (pl. kora tavaszi, nyári és őszeleji aszpektusok) és a fenofázisok (pl. lombfakadás, virágzás, termésérlelés, lombhullás) periodikus váltakozása. Ezek az évszakokkal kapcsolatos sugárzási viszonyokkal vannak összefüggésben (fény- és hősugárzás).

A társulások egyik lényeges (táj)ökológiai jellemzője a biológiai sokféleség (biodiverzitás). Ez a biológiai szerveződés több szintjén is értelmezhető: egyetlen fajon belüli genetikai diverzitásról ugyanúgy lehet és fontos beszélni, mint a táj vagy nagyobb régió szintjén jelentkező, a társulások sokféleségében megjelenő diverzitásról. A társulások szintjén értelmezett sokféleség megőrzése a természetvédelem kitüntetett feladata. Ma már a fejlett világban a természetvédelem és az ökológia szűk körein kívül is (pl. erdészeti politika) megjelent a biodiverzitás szempontjainak figyelembevétele. Egy társulás gazdagságát a fajszámmal jellemezhetjük. 

1.14.1 ábra. Biodiverzitás veszélyeztetettségi foka