A táj térben és időben változik, sokszínű, szerkezeti elemei jól felismerhetők, amelyek fragmentálttá teszik a tájat, felszabdalják az ökoszisztémát. Általában tájfoltokat, ökotonokat, ökológiai folyosókat, gátakat és matrixot különítünk el a tájban, ezek együttesen alkotják a táj mintázatát. 

1.11.1 ábra. A táj szerkezeti elemei (1)

1.11.2 ábra. A táj szerkezeti elemei (2)

Az élőszervezetek térbeli migrációja, nagyban függ a táj szerkezeti felépítésétől. Ezt a kapcsolatrendszert hívja a szakirodalom (Meriam 1984) konnektivitásnak. Az élőlények mozgásfolyamatait elsősorban a tájfoltok és folyosórendszerek szerkezeti viszonyai határozzák meg.

A tájökológiai foltok háromdimenziós rendszerek, mindenütt jelen vannak a tájban és időben változnak. A tájökológiai foltok eltérő alakú, nagyságú, nem lineáris elemek. Természetes körülmények között az élővilág populációi alkotnak foltokat, de az ember is sokféle mesterséges foltot alakít ki.

A tájfoltok legfontosabb jellemzője, a stabilitás, a rendszer azon képessége, hogy a rendszeren belüli változások bizonyos korlátok között maradnak és a rendszert jellemző alaptulajdonságok nem változnak meg. A növényzet nagy pontossággal jelzi a tájfoltokat.

A tájfoltokat alakjuk és állapotuk alapján különböztetjük meg.

Alak szerint lehet:

• Nagy folt (pl. természetes vegetációjú környezetben pl. szőlő területek),
• Kis folt (pl. lápfoltok fenyőerdőkben),
• Dendrites folt (pl. folyóvölgyet kísérő erdők),
• Egyenes vonallal határolt folt (pl. sövénykerítés a legelőterületeken),
• Táblaszerű folt (pl. a mezőgazdasági táblák az Alföldön),
• Ujjszerű folt (pl. mélyföldek a hegyvidéki területek előterében).

Állapot szerint lehet:

• Zavart folt: amelyben megbomlott a természetes tájháztartás egyensúlya (pl. mezőgazdasági terület),
• Maradvány folt, amelyben az eredeti társulások, vagy hasznosítási típus megmaradt (pl. az alföldi gyertyános tölgyesek foltjai),
• Regenerálódott folt, amely rehabilitáció után természet-közeli hasznosítású (pl. löszpuszta gyepek a Nemzeti Parkokban),
• Környezeti potenciál folt, amely megőrizte eredeti állapotát (pl. hegyvidéki lombos erdők, állóvízi környezetek),
• Mesterséges foltok, amit az emberi tevékenység hozott létre (pl. települések).

Az ökotonok átmeneti szegélyzónák, területük szélessége néhány 10 m, a szántóföldeken csak 1-2 m. Elsősorban kompenzáló (kiegyenlítő) zónaként működik, amely során az alábbi funkciókat látja el:

• akkumulálja az - elsősorban az ember által bevitt - anyagot és energiát, (pl. a szennyezett víz, levegő, vagy szilárd hulladék áramok),
• helyreállítja, regenerálja az erőforrásokat,
• menedék a természetes populációk számára, konzerválja a gén készletet,
• biztosítja az elterjedési területet a bióta számára (beleértve az embert),
• az ember rekreációs területe,
• puffer, filter és barrier terület,
• biztosítja az anyag és energia áramlását.

Különböző ökotonok vannak, ilyen pl. a természetes, városi stb. ökoton.

A tájökológiai folyosók lineáris elemek (pl. erdősáv, galéria erdősáv). A tájökológiai folyosók biztosítják a táj belső kapcsolatrendszerének megteremtésével, annak működését. Gyűjtő fogalom, valamely táj tulajdonságát hangsúlyozza. A nemzetközi szakirodalom sokféleképpen nevezi: habitat network, wildlife corridor, environmental corridor, de a „greenbelt" a leggyakoribb. Az elszigetelt foltok a folyosókon keresztül kerülnek kapcsolatba. A tájökológiai folyosók növelik a rendszer stabilitását.

A tájökológiai gátak vagy barrierek a folyosókhoz hasonlóan lineáris (vonalszerű) elemek. Az azonos hasznosítású tájfoltokat, élőhelyeket választják el egymástól (pl. erdő területeken áthaladó úthálózat), gyakran fontos élőhelyek konnektivitását gátolják egymástól (pl. béka átjárók). A tájökológiai gátak többségükben antropogén elemek a tájban.

A mátrix az alap ökoszisztéma, vagy tájhasznosítási típus a táj mozaikban. A tájdinamika szempontjából a háttérfunkciót tölti be. Két erdőfolt körül, pl. a mezőgazdaságilag hasznosított terület képezi a mátrixot.

1.11.3 ábra. Az optimális (fenntartható) ökológiai hálózat elvi modellje