A földhasználatok zonációs lehatárolásának elve a 70-es években, nemzetközi kezdeményezésre kidolgozott bioszféra rezervátum koncepcióban jelent meg először, amelynek alapvetése, hogy a korábban környezetétől zárványszerűen védett értékes élőhelyeket, fokozatos funkcionális átmenetet képezve ágyazzuk be a szélesebb táji környezetbe, amellyel lényegében három funkcionálisan elkülönülő zóna alakul ki:

a) magzóna (core area),

b) pufferzóna (buffer zone),

c) átmeneti zóna (transition zone).

4.10.2 ábra. A bioszféra rezervátum általános zónarendszere és funkció-eloszlása (Erdmann, 1994 alapján Duray B.)

 

a) Magzóna (core area)

Minden bioszféra rezervátumnak van szigorúan védett magzónája, amelyben a természet zavartalanul fejlődhet, és az emberi behatásoktól a lehető legteljesebb mértékben védett. A magterület több részfelületből is állhat. Az egyéb célú földhasználat teljes kizárásával a természetes, ill. természet közeli ökoszisztémák védelme teljes körű elsőbbséget élvez. Kutatási aktivitások vagy inkább megfigyelések is csak akkor folytathatók, ha azok az ökoszisztémát nem zavarják, nem terhelik. A magzónának elég nagynak kell lennie ahhoz, hogy abban az ökoszisztéma dinamikus folyamatai végbemehessenek, a természet hosszú távú fejlődési trendjei érvényesülhessenek. Területe a teljes rezervátum területének mintegy 3-10 %-a.

 

b) Pufferzóna (buffer zone)

A pufferzóna védelmezi a magzónát a károsító külső behatásoktól, és a kultúrtáj ökoszisztémáinak megőrzését és ápolását szolgálja. A használatnak összhangban kell állnia a magzóna védelmi céljaival. Az ökoszisztéma, pl. kutatási célú változtatása is csak akkor engedhető meg, ha annak hatásai a magzónára kizárhatók. A vendéglátás konkrét formáit és lehetőségeit is a magzóna védelmi céljainak kell alárendelni. A specifikus termőhelyi viszonyok és az azokhoz alkalmazkodó föld/környezethasználati módok az évszázadok során változatos, sokszínű kultúrtájakat alakítottak ki, amelyek ökológiai, kultúrtörténeti és tájesztétikai szempontból gyakran különösen értékesek. A kultúrtájak a természeti tér jellegzetes állat- és növényfajai sokfélesége számára fontos élőhelyek széles spektrumát tartalmazzák, melyek fenntartásához az adott termőhelynek megfelelő használatra vagy ápolásra van szükség. A gazdasági célú térhasználat (pl. mező- és erdőgazdaság) a pufferzónában a védelmi célok mögé szorul, azaz a beavatkozás elsődlegesen tájápoló és élőhely fenntartó célokat szolgál. A zóna területe a rezervátum területének mintegy 10-47%-a, vagyis a két védelmi zóna (magzóna + pufferzóna) együttes területe az összterületnek általában 20-50%-át teszi ki.

 

c) Átmeneti zóna (transition zone)

A mag- és pufferzónát átmeneti zóna veszi körül, amelyben az emberi hasznosítás erőteljesebben megjelenik, és a helyi lakosság valamint a bioszféra rezervátum látogatói számára élet-, gazdasági, illetve pihenési teret biztosít. Ebben a zónában a kultúrtáj ökoszisztémáinak megőrzése mellett a helyi lakossággal együtt meg kell őrizni, ill. fejleszteni kell a fenntartható földhasználati formákat. A cél olyan termőhelynek megfelelő, alkalmazkodó gazdálkodási formák kifejlesztése és megvalósítása, amely az ember és a természet igényeinek egyaránt és egyenlő mértékben megfelelnek. Ezek a gazdálkodási formák a legtöbb esetben a természeti tér tájképének is megfelelnek, így esztétikai értékük is igen nagy. Jelentőségük mindezért egyáltalán nem elhanyagolható a környezeti és társadalmi szempontból egyaránt elfogadható vendégfogadás kialakításában. A környezeti és társadalmi szempontból elfogadható módon előállított termékek és szolgáltatások célzott és tudatos értékesítése hozzájárulhat a térség fenntartható fejlesztéséhez, és a legtermészetesebb módon teremtheti meg a védelem és a fenntartható használat összhangját. Az átmeneti terület a rezervátum területeinek legalább 50%-át kell, hogy kitegye.