Összefoglalás és irodalomjegyzék

A tájfejlődés vagy tájdinamika a természetföldrajzi és társadalmi folyamatok komplex rendszerét jelenti. A táj állandóan változik, amelynek intenzitása eltérő ütemben alakul. A tájváltozást generáló hajtóerők függvényében és az érdekviszonyok szerint e használati módok ugyanakkor folyamatosan versenyeznek is egymással, amelynek eredményeképp időben állandó, domináns hasznosítási formák, mindezzel pedig jellemző felszínborítási típus alakul ki a tájban. A tájfejlődés, igazodva az emberiség történelmi társadalmi-gazdasági fejlődéséhez, jellemzően három időszakban értelmezhető. Az időbeli változás dinamikája meghaladhatja az adott táj teherbíró képességét, azaz a tájdinamikai egyensúly felborul. Az optimális tájhasznosítás során hosszú távú cél e tájháztartási határokon belül történő társadalmi cselekvések kialakítása és fenntartása.

Az agrárökoszisztéma, az emberiség egyik legintenzívebb tájalakításának eredményeként kialakult felszínborítási rendszere. A népességnövekedés és technológiafejlődés következtében globális szinten növekvő agrárterület regionális különbségei elsősorban az adott térség társadalmi és gazdasági fejlettségéből adódik.

 

Irodalomjegyzék

Gilland, B., 2002: World population and food supply. Can food production keep pace with population growth in the next half-century? Food Policy, 27, pp. 47-63.

Green, R.E., S.J. Cornell, J.P.W. Scharlemann, and A. Balmford, 2005: Farming and the fate of wild nature. Science, 307, pp. 550-555.

Huang, J., C. Pray, and S. Rozelle, 2002: Enhancing the crops to feed the poor. Nature, 418, pp. 678-684.

Rees, W.E., 2003: A blot on the land. Nature, 421, 898 pp. Conway, G. and G. Toenniessen, 1999: Feeding the world in the twentyfirst century. Nature, 402, pp. C55-C58.

Rosegrant, M., M.S. Paisner, and S. Meijer, 2001: Long-Term Prospects for Agriculture and the Resource Base. The World Bank Rural Development Family. Rural Development Strategy Background Paper #1. The World Bank, Washington.

Tilman, D., J. Fargione, B. Wolff, C. D'Antonio, A. Dobson, R. Howarth, D. Schindler, W.H. Schlesinger, D. Simberloff, and D. Swackhamer, 2001: Forecasting agriculturally driven global environmental change. Science, 292, pp. 281-284.

Trewavas, A., 2002: Malthus foiled again and again. Nature, 418, pp. 668-670. Fedoroff, N.V. and J.E. Cohen, 1999: Plants and population: is there time? Proceedings of the National Academy of Sciences USA, 96, pp. 5903-5907.