A háziasítás, más néven, domesztikáció során az addig vadon élő állatok kerülnek emberi befolyásolás alá. Ennek eredményeképp, idővel a háziasított állat mind fiziológiailag, mind viselkedését tekintve lassan átalakul, a változások genetikailag is rögzülnek, tehát örökölhetőkké válnak. Ezt a folyamatot kihasználva reprodukálhatók az állatfajok, különféle tenyésztési eljárásokkal a legfontosabb tulajdonságaik tovább alakíthatók. A háziasítás végeredményeképpen új fajták, fajok, tenyészet, vérvonal és típusok alakulnak ki.

A háziállatok külterjesen történő tenyésztése az egyik legősibb tájgazdálkodási forma a világon. Miközben a környezeti elemek (talaj, víz stb.) és ezek természeti rendszerei (klíma) jelentősen meghatározzák az állatfajták területi elterjedését, ugyanakkor a különféle háziállatok a tájat jelentősen befolyásolják is. Történetileg, általánosságban elmondható, hogy az alacsonyabb tengerszint feletti magasságban található erdőkben és pusztákon a szarvasmarha és a sertés, míg a magashegységekben jellemzően a juhok és kecskék terjedtek el. Az élőhelyek tekintetében az optimális táji környezet akár fajtánként is változhat.