A vizes élőhelyeken történő tájgazdálkodás legelterjedtebb hazai módjai a hal- és nádgazdálkodás.

A magyar halgazdálkodás tradicionális múltra tekinthet vissza. Mind a földrajzi, hidrológiai, mind a klimatikus adottságai kedvező feltételeket nyújtanak a tógazdasági haltermeléshez, illetve halászathoz. A 19. századi nagy folyószabályozási munkálatainak eredményeképp, az egykori rendszeresen vízjárta mocsaras, lápos, sűrű vízhálózattal jellemezhető, elsősorban alföldi tájakon alakult ki a mai halgazdálkodás területe, amely 172 000 ha, ebből természetes víz és víztározó 147 000 ha, és mesterséges halastó 25 000 ha (Ángyán et al 2003).

Ma a halastavak azok a vízfelületek, amelyek a valamikori, az ország 25%-ára kiterjedt vízi világot kis foltokban megőrizték az Alföldön. Ezért a meglévők fenntartása és újabbak létesítése a biológiai sokféleség megőrzése szempontjából fontos feladat.

Hazai haltermelésünk a következő termelési alapokon, gazdálkodási formákon nyugszik:

• tógazdasági haltermelés,
• természetes vízterületek (tavak, folyók, holtágak, víztározók, bányatavak) halászata,
• intenzív (átfolyóvizes és recirkulációs) haltermelő rendszerek.

A biológiai sokszínűséget megőrző, ugyanakkor gazdaságos halgazdálkodás szemléleti alaptétele, hogy vizeinkben élő halaink a vízi életterek legfontosabb szabályzó eleme.

A tógazdasági halászat lehetővé teszi a halastavak bizonyos természeti értékeinek jelenlétét és fennmaradását. A termelési és a természeti rendszerek érdekközösségben tudnak működni, mivel a halgazdálkodók számára a megélhetés forrását jelenti, a természet számára pedig a vízi élőhelyek fennmaradását. A hazai tógazdasági halászat, mint extenzív gazdálkodási forma főként gyenge talajadottságokkal rendelkező térségekben kívánatos, emellett egyes száraz térségekben vizet tartanak vissza. Az elmúlt évtized száraz periódusában a mezőgazdaság alapvető érdekévé vált a vizek bármilyen módon történő visszatartása.

A legnagyobb kiterjedésű halastórendszerek az Alföldön a Tisza és Körösök vízrendszeréhez, illetve az ezekből kiágazó öntözőcsatornákhoz kapcsolódva, körtöltések építésével létesültek. A Dunántúlon található völgyzárógátas halastavak általában kisebb méretűek, de nagy számban találhatók. A magyarországi halastavak általában sekély vizűek (az átlagos vízmélység 60-80 cm). A terület 5-25%-a nád és gyékény, ami a tavak szélén és a belső területeken változatos szigetek formájában található. A mocsári vegetáció igen fontos és tipikus elemei a gyökerező és lebegő hínártársulások. A gátakon, illetve a gátak által közbezárt területeken sokszor találhatók fák, facsoportok is. Mindezen járulékos élőhelyek is meghatározó jelentőségűek a halastavakhoz kötődő biológiai sokféleség szempontjából.

A halastavak életközösségeit veszélyeztető legfontosabb tényezők: a nádszegélyek irtása, égetése, a kaszálás, eutrofizáció, a tóleeresztés, tófeltöltés, a védett madarak elpusztítása és a halastavak medrének meszezése.

A természetes vízi halgazdálkodás biológiai alapjait a víz, mint három dimenziós tápközeg óriási produktivitása és a halfajok rendkívüli szaporodási potenciálja adja. Ezek révén a jól működő vízi ökoszisztémák, egy ésszerű mértékű és méretű szelektív, szabályozott halászat hal egyedszám csökkentő hatását a bennük rejlő ökológiai szabályozó mechanizmusok segítségével az ökoszisztéma egészének sérülése nélkül tudják kompenzálni (Ángyán et al 2003).

Halgazdálkodási szempontból a legjelentősebb emberi hatásoknak a felszíni vizek tápanyagtartalmának megnövekedése és szennyezése, valamint a mederrendezések és a mesterséges vízkormányzás tekinthető. Ezek együttes hatása révén szélsőségesen megnőhet egyes víztípusok produktivitása, míg az igényesebb, ritka halfajok nem találják meg a szaporodásukhoz szükséges feltételeket. Ennek következtében az ilyen vízterekben egy-két igénytelenebb halfaj fog elszaporodni, amelyek a szélsőségessé váló vízminőségi mutatókhoz (algavirágzás, oxigénhiány, gázfelszabadulás) is jól alkalmazkodnak, és így drasztikusan lecsökken az ökoszisztéma fajdiverzitása. Ezért napjainkban a fenntartható természetes vízi halgazdálkodásnak alapeleme a vizek átgondolt halasítása, melyet a törvény is előír a vízterületeken halászati joggal rendelkezők számára.