Az állandóan vagy rendszeresen vízhatással jellemezhető tájaink értékes élőhelyeinek fenntartásának, védelmének és fejlesztésének legősibb, egyben leghatékonyabb tájgazdálkodási formái a hal-, nád- és ártéri gazdálkodási rendszerek. A kezelés során általános természetvédelmi és ökológiai célokról szükséges gondoskodni. A tájhasználatok versenyének egyik leggyakoribb konfliktushelyzete a vizes élőhelyeken előretörő szántóhasznosításból adódik. A vizes élőhelyeken történő tájgazdálkodás egyik módja a halgazdálkodás, amelynek formái közül a tógazdasági haltermelés és a természetes vízterületek halászata szolgálja optimálisan a tájgazdálkodás biodiverzitást fenntartó céljait. A vizes ökotópok másik módja a nádgazdálkodási rendszerek.

Irodalomjegyzék

2009/96 Ogy. Hat.: Nemzeti Környezetvédelmi Program 2. melléklete: Nemzeti Természetvédelmi Alapterv-III 2009-2014 (NTA 2009)

Ángyán J. - Tardy J. - Vajnáné Madarassy A. (szerk.) 2003: Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdálkodásának alapjai. Budapest: Mezőgazda Kiadó. 625 p.

Bíró M. - Molnár Zs. 1998. A Duna-Tisza köze homokbuckásainak tájtípusai, azok kiterjedése, növényzete és tájtörténete a 18. századtól. Történeti Földrajzi Tanulmányok 5. Nyíregyháza.29 p.

Dóka, R. (2006). A vizes élőhelyek és a szántógazdálkodás tájhasználati konfliktusa a Duna-Tisza közén. In: A. Kiss, G. Mezősi & Z. Sümeghy (eds), Táj, környezet és társadalom. Ünnepi tanulmányok Keveiné Bárány Ilona professzor asszony tiszteletére (pp. 155-165). Szeged: SZTE Éghajlattani és Tájföldrajzi Tanszék - SZTE Természeti Földrajzi és Geoinformatikai Tanszék.

Iványosi-Szabó A. 1996. A Kiskunsági Nemzeti Park természetföldrajzi környezete. In: Tóth K. (szerk.). 20 éves a Kiskunsági Nemzeti Park (1975-1995). A Kiskunsági Nemzeti Park kiadványa, Kecskemét. pp. 17-36.