A nádasok mind gazdálkodási mind természetvédelmi szempontból fontosak. A nádas hasznosítása egyike a leginkább extenzív földhasználati módoknak, hiszen szinte csak a nád levágásából áll. A nádasok a sekély tavak, mocsarak, víztározók esetében fontos szűrő szerepet töltenek be (Kis-Balaton, Velencei-tó, Tisza-tó stb.). Környezetvédelmi jelentőségük napjainkban egyre inkább felértékelődik. Természetvédelmi jelentőségük is kiemelkedő. Mind a gerinctelen, mind a gerinces vízi életközösségek és fajok szempontjából nagyon fontos élőhelyek. Számos védett és veszélyeztetett szitakötőfajtól kezdve a telepesen költő madárfajokig a vízhez kötődő élővilág jelentős részének a heterogén nádas kínál élőhelyet.

Közép-Európa legnagyobb nádasa a Fertő tó területén és akörül található, mintegy 7 000 hektár. Ez a terület ma már nemzeti park. Jelentős a nádas a Balaton északi partvonalán, a Kis-Balaton és a Velencei-tó mentén, az Alföldön a Hortobágyon és a Kiskörei-tározón. A védett nádasok összkiterjedése 12 500 hektár, a védett területeknek ez 2%-a.
 

3.15.3 ábra. Nádas élőhely

A nádgazdálkodás természetvédelmi célja a rendszer integritásának hosszú távú megőrzése, a heterogenitás és komplexitás fenntartása és a diverzitás megőrzése.

A nádasok fennmaradása ellen hatnak a különböző parti, part menti beruházások, mint pl. a kikötők, strandok, napozó- és horgászstégek, bejárók létesítése, melyeknek előfeltétele az érintett nádasok megszüntetése.

A természetvédelmi célú nádgazdálkodás alapelvei a táj hidrológiai és élőhely viszonyainak függvénye. A nádvágás, amikor a nád szárát, termését vagy virágzatát vágjuk le elsősorban az adott évszak (téli, nyári), gyakoriság (évente, kétévenként, esetleg hosszabb forgóban) és a kiterjedés figyelembevételével történik.