A mezőgazdaság fejlődése következtében a korábban egységes képet mutató gyeptársulások és ártéri erdőtársulások napjainkra fragmentálódtak. Jelen pillanatban kimagasló feladatot jelent a megmaradt természetes növénytársulások, elsősorban a löszgyepek védelme.

Az élőhely-alakítással jelentősen javítható a táji erőforrás. Az út menti, értéktelen szántó-mozaikokkal és épületekkel szétrombolt táj visszagyepesítéssel, árasztásokkal, élőhely-javítással, helyreállítással és új élőhely-létesítéssel regenerálható. A folyószabályozással és meliorációval kiszárított területeket, gyéren termő szántókkal, az elhagyott rizsföldekkel károsított pusztai élőhelyeket a tápanyagokkal telített tájak végérvényesen veszélyeztetik.

A mély fekvésű, belvizes szántók esetében az elérni kívánt cél a területre jellemző faji összetételű rét, vagy mocsár jellegű élőhely kialakítása. Általános tapasztalat, hogy az ilyen szántók felhagyása után néhány év erőteljes gyomosodása után főleg a havas telek nyomán viszonylag stabil társulások jelennek meg. Utólagos kezelésüket megnehezíti, hogy gépi munkát csak a legszárazabb talajállapotban lehet végezni.

A magasabb térszíneken elhelyezkedő, jobb minőségű szántók többnyire az egykori löszgyepek helyén találhatók. Itt általában a löszgyep-fajok természetes betelepülésével már nem számolhatunk, hiszen ezek nagy része kipusztult nemcsak a szántókról, de tágabb térségükből is. Ilyen esetekben a gyepszerkezet teljes rekonstrukciója szükséges. Általában a szántókat intenzív módon használják, ami hosszútávon megtérülési nehézségeket hoz majd magával. Gyakran előfordulnak olyon kisebb területek (széleróziónak jobb kitettségük miatt), melyeken már ez a folyamat kézzel fogható. E területek gazdaságtalansága miatt a visszagyepesítés lenne indokolt.

A gyenge minőségű és nagy kiterjedésű szántóterületek, ideiglenes vagy végleges rehabilitációja kaszálással, olyan területeken érdemes, ahol nincs a közelben mozgósítható állatállomány, továbbá egyéb vadonélő fajokat sem veszélyezteti a majdani kaszáló.

A vizes élőhelyek kialakításának általános célja a biodiverzitás növelése, konkrétan pedig a speciális növény- és állattársulások élőhelyeinek megóvása vagy kialakítása úgy, mint:

• egy konkrét faj (pl. gulipán, székicsér) vagy fajcsoport (pl. szerkők, vöcskök) speciális élőhelyének megőrzése vagy kialakítása,
• madárfajok állandó vonuló- (pl. partimadarak), telelő- (pl. ludak és récék), pihenő és táplálkozó helyének (pl. kis lilik, daru) kialakítása,
• fészkelő fajok (pl. gémek) állandó táplálkozó területének kialakítása,
• halastavi gazdasági kárt okozó madárfajok (pl. kárókatona, gémek) elcsábítására szolgáló táplálkozóhelyek létesítése,
• szarvasmarhákkal fenntartott vizes élőhelyek (legelőtavak) kialakítása,
• mangalicákkal fenntartott vizes élőhelyek (csürhegyepek és tavak) kialakítása,
• bivalyokkal fenntartott vizes élőhelyek kialakítása,
• hajdani mocsarak és mocsárrétek rehabilitációja és rekonstrukciója,
• hajdani - de mára már eltűnt - híres vizes élőhelyekhez hasonlók kreációja,
• jelentősen rontott területek biodiverzitásának növelése (pl. rizsrendszerek, szántók, kubikok) vizes élőhellyé alakítással,
• települések belvízvédelmi feladatait segítő vizes élőhely-kreációk létrehozása.