2025-ben is
Levendula
Ökotábor
Egy jó tábor eseményei évek múltán is fel-felderengenek a gyerekekben. Sokan felnőttként is gyerekkoruk legszebb nyarára emlékeznek vissza egy-egy tábori élmény felelevenítésével.
Egy jó tábor eseményei évek múltán is fel-felderengenek a gyerekekben. Sokan felnőttként is gyerekkoruk legszebb nyarára emlékeznek vissza egy-egy tábori élmény felelevenítésével.
A Levendula öko-tábor programunk remek lehetőséget biztosít a dolgozó szülőknek, hogy gyermekeik a nyári szünetük egy részét biztonságban és vidáman, kortársaik és barátaik körében töltsék el, miközben hasznos környezet- és természetvédelmi ismeretekre is szert tesznek.
A tábor az ismeretterjesztésen túl a természet megszerettetésének is a legjobb színtere. Általa a gyerekek megtanulják tisztelni és csodálni az őket körülvevő természetet. A táborban a foglalkozások szervezési formája egyéni, illetve csoportokban is történhet, az arra alkalmas témák esetében. A programokkal inkább az együttműködésre, a közös cél érdekében való összefogásra szeretnénk késztetni a gyerekeket.
Az öko-napközis táboridőtartama 5 nap hétfőtől péntekig, ezalatt a gyerekek kreatív természetbarát programokon vesznek részt, például: filmek, szerepjáték, éneklés, kézműves foglalkozások, sport váltóversenyek, szervezett foglalkozások előadókkal. A nyelvi táborainkban a programokon kívül minden nap „nyelvi bemerítés!” melynek célja nem csak a gyerekek szókincsének bővítése, hanem olyan magabiztosság elnyerése, melynek köszönhetően a közös családi nyaraláson már a gyerekek tolmácsolhatnak a szülőknek! Arra fogunk törekedni, hogy a gyerekekhez minél többször angolul beszéljünk a tábor ideje alatt.
A tábor reggeli nyitását minden esetben a szülők munkarendjéhez igazítjuk. A gyerekektől a tábor végén oklevéllel és egy kis ajándékkal búcsúzunk.
A táborban napi egyszer fő étkezés és kétszer „csemegézést” tízórait, illetve uzsit biztosítunk változatos ételekkel, minden nap friss gyümölcsökkel és persze némi édes nasival.
A tematikus programok 8:00-16:00 óráig tartanak, érkezés 07:30-tól, távozás 16:30-ig. (A programok az igényektől, a gyerekek aktivitásától függően változhatnak, de a szervezett programok, kreatív foglalkozások és a nyelvi játékok minden nap meg lesznek tartva.)
Békéscsaba Varjas utca 3.(1600 m2)
A tábor díja öt napra 40.000 Ft étkezéssel. Napidíj: 8.000 Ft.
A tábort minimum 15 fő jelentkezésekor indítjuk el, maximális létszám: 40 fő. Ha az adott napra még van férőhely, lehet egy napra is jönni. Ha csak 1-1 napra szeretnétek jönni, azt a jelentkezési lap megjegyzés rovatában jelölhetitek. A jelentkezési határidő után tudjuk megmondani, van-e még hely.