Kerékpár túrák

Békés megyében található az ország kerékpárútjainak 10%-a. Ezek közül több is van, amely településeket összekötő kerékpáros-korridor. Az év legnagyobb részében járható gátkoronák megsokszorozzák a kerékpárutak hosszát. A Körösök gátjain Csongrádtól Szalontáig el lehet kerékpározni, így a Körösök az ökológiai folyosó mellett, aktív turisztikai útvonalként is szolgálnak.


Csabai Körtúra Szabadkígyósi kirándulás Közép-békési körtúra „Békési erdők” túra

Békés környéki pedálozás

Csabai Körtúra

Útvonal: Békéscsaba; Bandika-fa; sikonyi gátőrház; gerlai kastély; pósteleki turisztikai központ; veszei elágazás; Békéscsaba.

Hossza: 26 km; 15% kerékpárút, 45% aszfalt, 40% földút.

A túraútvonal szinte teljes egészében az 1777-ben kiásott Élővíz-csatornát, illetve a Gerlai-holtágat kíséri. A körtúra tanösvény is egyben 16 ismertetőtáblával és több pihenőhellyel. Gerláig az ártéri és a pusztai növényzet, a tanyák világa, védett fák kísérnek minket. Póstelek az utóbbi pár évben nyerte vissza régi turisztikai rangját, jó kiindulópontja, bázis- és táborhelye lehet a három város – Békéscsaba, Békés, Gyula – környéki kerékpáros túráknak. Többek között étterem, büfé, kemping, sportpályák, egész évben működő korcsolyapálya, a kicsik részére állatsimogató található itt. Az egykori park is egyre szépül, kellemes sétát tehetünk benne, a 20. század elején épült kastély még romjaiban is figyelemreméltó. Az utunk Veszeinél visz rá minket a megyeszékhely méltán népszerű futó- és kerékpárfolyosójára, amely 4 km hosszan követi az Élővíz-csatornát, árnyat adó lombsátor alatt. A városba érve érdemes továbbra is a csatorna partján haladni, mert így láthatjuk a patinás Árpád fürdő épületeit, valamint a csatornát kísérő védett növényeket, mint például a mocsári ciprusokat.


fel

Szabadkígyósi kirándulás

Útvonal: Békéscsaba; Szabadkígyós; Békéscsaba.

Hossza: 24 km; 30% kerékpárút- kerékpársáv, 40% aszfaltos út, 30% földút.

Ismét a Natúrpark látogatóközpontjától indítjuk a túrát, mely végigmegy a város ütőerének számító sétálóutcán. Az útvonal a szabadkígyósi kastélyig a zöld turistajelzést követi. Felüljárón átkelve érünk a jaminai városrészbe, ahová egykor szlovák lakosság települt be. Délnek fordulva a cserépgyár bányagödreit érjük el, amelyek ma szépen rendben tartott horgásztavak. Északról érjük el a Szabadkígyósi kastély parkját, mely még elhanyagolt állapotban is megőrzött valamit az angol-, illetve franciakert pompájából. Az Ybl Miklós tervezte kastély az egyik legszebb a megyében. Érdekessége, hogy az építtető kérésére 365 ablaka, 52 ajtaja és 4 főbejárata van (az év napjai, hónapjai, évszakai száma alapján). A túrát kibővíthetjük a nagyerdei tanösvény bejárásával vagy a kígyósi puszta ősgyepének, őshonos állataink megtekintésével. Békéscsaba felé visszaindulva bal oldalt a megye egyik legjelentősebb földbirtokos családjának, a Wenckheimeknek a kriptáját, kápolnáját, illetve egy diadalívet tekinthetünk meg. Ezután egy elágazáshoz érve balra fordulva térhetünk vissza Békéscsabára. Azok, akik nagyobb túrát szeretnének, ugyanennél a kereszteződésnél egyenesen továbbhaladva egy gyulai kitérővel bővíthetik a túrát. Onnan kerékpárúton térhetnek vissza a kiindulási helyre.


fel

Közép-békési körtúra

Útvonal: Békéscsaba; Póstelek; Gerla; Doboz; Szanazug; Doboz; Békés; Békéscsaba.

Hossza: 52,5 km; 36% kerékpárút, 30% aszfaltos út, 34% földút.

A túra a már részben ismertetett Élővíz-csatorna–Veszei-útvonalon megy Póstelekre, melyet már szintén bemutattunk. Ezután Gerlát érintve a Békéscsaba–Nagyszalonta turisztikai kerékpárútra rátérve megyünk tovább a Kettős-Körösig. Átgurulva a hídon jobbra rátérünk a gátra, és azon megyünk a Doboz községhez tartozó Szanazugi üdülőtelepre. Itt a Fekete- és Fehér-Körös összefolyásánál büfé, étterem, szálláslehetőség és szabad strand található. A nyári időszakban személy- és kerékpárszállító kompon lehet átkelni a Körös gyulai oldalára. Utunkat a megye egyik legnagyobb kiterjedésű erdejében, a Sarkad-Remetei erdőben folytatjuk a piros turistajelzésen. Rövid kitérőt teszünk az egykori palánkvár helyét jelölő rönkfákból álló kaputoronyhoz, a Sámsonvárhoz. Még két kilométer erdei tekerés után gurulunk be a megye legősibb településére, Dobozra. Az egykori Wenckheim-kastély mögött, a Holt-Körös ágától körülölelve 3,7 hektár területű kastélypark fekszik. A park 1979 óta természetvédelmi terület, legmagasabb pontján áll a neoromán stílusú Szent Kereszt kápolna és kripta. E két épület mögött a vésztői út túloldalán áll Ybl Miklós kiemelkedő alkotása, az 1863-ban épült romantikus stílusú, háromszintes silótornyos magtárépület, mely agrártörténeti emlék. 2012 októberében nyitotta meg kapuit a Széchy Tamás Emlékház és Kiállítótér. A néhány éve elhunyt világhírű úszóedző Dobozon töltötte gyermekkorát. Hagyatékából állandó kiállítás nyílt az emlékházban, a régi posta épületében. Dobozról a Kettős-Körös bal oldali gátján folytatjuk utunkat Békés felé. A gátról jól látható a békési duzzasztó hatására létrejött, gáttól gátig terjedő széles vízfelület. A duzzasztóhoz érve kikötő, pihenőhely és információs tábla vár minket. A gát külső oldalán található a Békés-Dánfoki Üdülőközpont, mely gyönyörű árnyas környezetben kínál sokfajta szálláslehetőséget. A tábor területe sokszor ad helyszínt különböző sport- és kulturális rendezvényeknek. Homokos partú, kiépített szabad strand is várja itt a fürdeni vágyókat. A hely a Körös-völgyi kerékpártúrák egyik állomásaként vagy a csillagtúrák bázistáboraként is ajánlható. Békés városa eddig minden évben (6 alkalommal) nyerte el a „Kerékpárbarát Település” címet. Folyamatosan bővülő kerékpárút-hálózata meghaladja a 16 km-t. Kerékpárút köti össze Békéscsabával és Mezőberénnyel is. A megye névadó települése, mely megyeszékhely is volt egykoron, szépen ápolt, tipikus alföldi kisváros. A város több műemlék épülete közül kiemelendő a főtéren álló, úgynevezett Nagyház, melyet a Wenckheim család gazdatiszti lakások, illetve magtár céljára épített 1790-ben. A barokk stílusú monumentális épület alatt hatalmas pince, a magasföldszinten boltozott szobák, az uradalmi gazdatiszti lakások tetőterében kétszintes padlás (magtáremelet) található. A földszinti termekben régészeti, történeti és néprajzi állandó kiállítások várják az érdeklődőket. A pincében borozó működik. Az egykori zsinagóga műemlék épületében kapott helyet a Békési Szilvapálinka Centrum. A központban 200-féle békési pálinkából kóstolhatunk, és megtekinthetjük a pálinkafőzés eszközeit és folyamatát. Békésről a kiépített kerékpárúton térhetünk vissza a megyeszékhelyre.


fel

„Békési erdők” túra

Útvonal: Doboz; Szanazug; Városerdő; Mályvádi-erdő; Városerdő; Doboz.

Hossza: 43,3 km; 5% kerékpárút, 18,5% aszfaltos út, 76,5% földút.

A túra csak száraz időben ajánlott. Bejárásával képet kaphatunk az egykori alföldi erdők világáról. A túrát Doboz központjából indítjuk, de akár indulhatna Szanazugból vagy Városerdőből is, amennyiben ott a szállásunk. Első megálló a már említett Sámsonvár, majd Szanazugban pihenhetünk, fürödhetünk. Ezután a Fekete-Körös jobb oldali gátján haladunk tovább egészen a közúti hídig. Menet közben a Körös egyik legszebb, kanyargós szakaszát csodálhatjuk meg. Városerdőn ismét pihenésre, fürdésre nyílik lehetőség. Az üdülőtelepen büfé, bolt és szálláslehetőség is van. Városerdőt elhagyva a vasúti híd után térünk le a gátról, és a piros jelzést követve indulunk a Mályvádi-erdő felfedezésére. Az erdő méltán híres a dámvadjairól, egy része azonban ritka csigafajnak is otthont nyújt. Ahol a piros jelzés délnek fordul, az első nyiladékon menjük ki a gátra, és azon guruljunk vissza Városerdőre. Itt a Sarkad felé futó kerékpárúton haladunk tovább a dobozi bekötőútig, ahol egy kis magánvadasparkban őshonos és egzotikus állatokat nézhetünk meg. A Békéscsaba–Nagyszalonta-kerékpárút tervezett nyomvonalán jutunk vissza Dobozra.


fel

Békés környéki pedálozás

Útvonal: Békés; Tarhos; Kárász-kastély; Bélmegyer; Bodoky Károly Vízügyi Múzeum; Békés.

Hossza: 56,2 km; 62% aszfaltos út, 38% földút.

A változatos látnivalókat tartogató túrát a Dánfoki Üdülőközpontból indítjuk. A gáton folyásirányba haladva elmegyünk a jobb napokat látott gabonaelevátor mellett, majd a közúti hídon átkelve Tarhos községbe kerekezünk. A község határában ismét egy Wenckheim-kastélyt és annak 22,4 hektáros botanikai gyűjteményű parkját tekinthetjük meg. A parkban még egy szép épület található, a Kodály Zoltán által alapított zeneiskola 1953-ban átadott pavilonja. Az épületek és a park jelenleg várja sorsa jobbra fordulását. Utunkon továbbhaladva a vésztői utat elérve, ha hagyományos falusi környezetre és ételekre vágyunk, egy 5,5 km-es kitérőt tehetünk a Libás tanyára, ahol egyébként kerékpár is kölcsönözhető. Vésztő felé fordulva pár kilométer után balra kell térnünk, hogy a Kárász-vadászkastélyt megtekinthessük. Előzetes egyeztetés után belülről is megnézhetjük, és étkezésre is lehetőség nyílik. Ezután földúton haladunk északnak, míg el nem érjük a bélmegyeri bekötőutat. A Kettős-Körös jobb partján lévő egykori szivattyúházban kialakított Bodoky Károly Vízügyi Múzeumhoz érkezünk. A múzeumban a folyószabályozás történetét, a vízügyi felmérés eszközeit, valamint a belvízvédelemre szolgáló egykori hatalmas gőzszivattyúkat ismerhetjük meg. A gáton felfelé elindulva hamarosan az 1980-as töltésszakadás emlékművéhez érünk. Ez az árvíz volt az utolsó a Körösök völgyében, amely eltörölte a tarhosi tanyavilágot.


fel

hu_HUHungarian