Tanösvények és látogatóközpontok

A térségben számos turisztikai látogatóhely és ezeket övező tanösvény található. Első helyen a KVNP székhelyéül is szolgáló, 2007-ben felújított Széchényi ligeti épület, a Körösök Völgye Látogatóközpontot érdemes megemlíteni, amely folyamatos üzemelés mellet különböző környezet- és természetvédelmi kampányok, programok és projektek színtere. A térség legrégebbi látogatóközpontja a Körös-Maros Nemzeti Park Körösvölgyi Látogatóközpontja, amely évente több ezer látogatót fogad, elsősorban a gyerekek korosztályból, továbbá szintén jelentős forgalmat bonyolítanak le a Réhelyi Látogatóközpont, illetve a Bihari Madárvárta. A harmadik turisztikai látogatóhely a Mezőberényi Madarak Háza, a település ligetében található. A látogatóközpontok mellett a térség több, mint 30 km-t meghaladó, mintegy másfél tucatnyi tanösvénye mutatja be a helyi természeti és kulturális értékeket (1. táblázat).

1. táblázat: A Körösök Völgye Natúrpark területén lévő tanösvények jellemzői


 

Tanösvény neve

Város/település

Típusa (zárt / nyitott)

Hossza

Ismertet táblák száma

 

Bejárás időtartama (kényelmes séta/ tanulmányút)

1

Anna-ligeti Tanösvény

Szarvas

Zárt

2 km

8

~ 1,5 óra/ ~ 3 óra

2

Halásztelki Tanösvény

Szarvas

Zárt

3 km

10

~ 1 óra/ ~2,5-3 óra

3

Réhelyi Tanösvény

Dévaványa

Zárt

1,5 km

8

~ 1 óra/ ~ 2 óra

4

Mágor-pusztai Tanösvény

Vésztő-Mágor

Zárt

500 m

5

~ 1,5 óra/ ~ 2,5 óra

5

Galagonya Tanösvény

Gyula-Városerdő

Zárt

1,2 km

14

~ 1,5 óra/ ~2,5-3 óra

6

Poronty Tanösvény

Gyula-Városerdő

Zárt

350 m

3

~ 30 perc/ ~ 1 óra

7

 

Lischka Lipót Tanösvény

Békéscsaba

Zárt

n.a.

14

~ 40 perc/~ 1,5óra

 

8

Csigakert növényökológiai bemutatókert

Gyula

Nyitott

n.a.

4

~ 30 perc/ ~ 1 óra

9

Kígyósi Tanösvény

Szabadkígyós

Zárt

5 km

4

~ 2 óra/~ 3,5 óra

10

Sámson vára ökoturisztikai ismeretterjesztő útvonal

Doboz-Szanazug

Nyitott

n.a.

4

~ 1,5 óra/~ 2-2,5 óra

11

Kastélypark és ökoturisztikai ismeretterjesztő útvonal

Doboz

1

-/-

12

Kisvátyoni Tanösvény

Biharugra

Nyitott

8 km

6

~ 4 óra/ ~ 6 óra

14

Ökoturisztikai ismeretterjesztő útvonal és hídjai

Békés

Zárt

n.a.

33

~ 30 perc/~ 2 óra

15

Erzsébet-ligeti Tanösvény

Szarvas

Zárt

1,2 km

7

~ 1 óra/~ 2 óra

16

Halászati és Történelmi Tanösvény

Gyomaendrőd

Zárt

50 m

12 darab kétoldalas

~ 30 perc/~ 2 óra


Vissza


Kígyósi Tanösvény


Galagonya Tanösvény


Poronty Tanösvény


„Lehetőségek földje” – Póstelek


Génrezervátum


Lischka Lipót tanösvény


Csabai Körtúra interaktív tanösvény


Békési ökoturisztikai tanösvény


Gyulai duzzasztó


Gyula-Városerdő


Doboz tanösvényei

Kígyósi Tanösvény

A tanösvény a KMNP-hoz tartozó Szabadkígyósi Kígyós-pusztán található. Békéscsaba felől személyautóval, menetrendszerinti autóbusszal, de akár kerékpárral is megközelíthető. A területen kihelyezett fogadó létesítmény nem található, természetőrök felügyelik időről-időre az erdők-mezők rendjét. Külön kérésre a természetőrök terepi szakvezetést is tartanak. A tanösvény hossza 5 kilométer, 4 állomásból áll, kényelmes sétával 2 óra alatt bejárható. A táv kerékpárral is megtehető. A Szabadkígyóst délről határoló Nagyerdő északi részén indul az ösvény. Az út során megismerkedhetünk a Nagyerdő, a szikes puszta és a mocsarak növény- és állatvilágával. A 4 megálló közül a harmadiknál egy magasles található, ahonnan jól belátható a Kígyósi-puszta, és ha szerencsénk van, rövid időn belül feltűnik egy-két vad. Útközben információs táblák segítik a tájékozódást és fakarókra erősített nyilak mutatják az irányt.


fel

Galagonya Tanösvény

Az útvonal 1200 méter hosszú és kényelmes sétával körülbelül 1,5 óra alatt járható be. A kerékpárosok szigorúan ki vannak tiltva az erdészet erdeiből, ezért csak gyalogosan és kerekesszékkel járható. Zárt tanösvény, kezdő és végpontja közel megegyezik. Az eligazodást időnként a fákra festett jelzés segíti, mely fehér alapon piros G betű. Az ösvény 14 állomásból áll, melyek közül az indítótáblán kívül csak néhánynál van információs tábla. A többi állomáson termetes jelölőkarókkal találkozunk, melyekhez a tájékoztató központban megvásárolható kiadványban találjuk a leírást.

A tanösvény az erdő bemutatása köré épül. Megismerhetjük az erdő hármas funkcióját: gazdasági, környezetvédelmi és rekreációs szerepét. Számba vesszük a parkerdőre jellemző növénycsoportosulások tulajdonságait. A táblák és a füzet célja a tölgy-kőris-szil ligeterdők legfontosabb növény- és állatfajainak bemutatása. Növények közül szóba kerül a magas- és magyar kőris, az egybibés galagonya, a mezei- és vénic szil, az olasztölgy, a csertölgy, a feketedió, a szlavón tölgy, a kányabangita és nem utolsó sorban a kocsányos tölgy. Állatok közül olvashatunk a farontó bogarakról, a szarvasbogárról, a pompás virágbogárról, a nagy hőscincérről valamint az erdei madárvilágról is. Közben betekintést nyerhetünk a lékes erdőfelújítás rejtelmeibe, megvizsgálhatjuk az öntés erdőtalaj rétegeit, megfigyelhetjük az erdei növénytársulások kialakulását és a lebontó szervezetek munkájának eredményét. Hasznos kirándulás minden korosztálynak. Az útvonalon egyéni kérésre különféle témában szakvezetést és játékos, foglalkoztató feladatok (pl.: térképhasználati, természetvédelmi vetélkedők) szervezését is vállalják a tájékoztató központ munkatársai.


fel

Poronty Tanösvény

Az ösvény a parkerdő közepéről, a tűzrakó helyek mellől indul, és egy kisebb kör megtétele után ugyanide tér vissza. Fákra festett békaporonty mutatja az útvonalon a haladás irányát. A tervezők az apróságokra odafigyelve, a kihelyezett térképen nem méterben, hanem lépésszámban adták meg az útvonal hosszát és a három állomás során a fákról már megismert békaporonttyal meséltetik el, hogy mit kell tudni a környezetéről és az ártéri erdőről. Miközben megismerteti a gyerekeket az erdő egyes szintjeinek növény- és állatvilágával, meg is dolgoztatja őket néhány kérdéssel és játékos feladattal.


fel

„Lehetőségek földje” – Póstelek

Békéscsaba és Gyula közt félúton található Póstelek. A 19. században a Wenckheim család birtokának része volt, ám a kastélyt a II. világháború után a környékbeliek széthordták, a pósteleki erdő nagy részét kiirtották. Jelenleg igen romos állapotban van a kastély, de a kastélypark a mai napig kiváló lehetőséget nyújt a természetjáróknak.

A Körös Klub Természet-, Környezetvédő Természetbarát Társadalmi Szervezetet – „génrezervátum” elsődleges célja a genetikailag értékes növényfajok megőrzése, de emellett számos más felhasználási lehetőség kínálkozik. Az alig 10 hektáros területen, egy helyen tanulmányozható több olyan élőhely, melyeket a természetes közegében kilométerek választhatnak el egymástól. A terület tökéletes helyszíne lehetne a jövőben egy tanösvénynek, mely 1 napos programként bemutatná a megye jellegzetes növénytársulásait.


fel

Génrezervátum

A Körös Klub Természet-, Környezetvédő Természetbarát Társadalmi Szervezetet – „génrezervátum” elsődleges célja a genetikailag értékes növényfajok megőrzése, de emellett számos más felhasználási lehetőség kínálkozik. Az alig 10 hektáros területen, egy helyen tanulmányozható több olyan élőhely, melyeket a természetes közegében kilométerek választhatnak el egymástól. A terület tökéletes helyszíne lehetne a jövőben egy tanösvénynek, mely 1 napos programként bemutatná a megye jellegzetes növénytársulásait.


fel

Lischka Lipót tanösvény

A Békéscsaba egykori városi főkertészéről, Lischka Lipótról elnevezett Széchenyi ligeti sétaösvényen táblák sora kalauzolja a vendéget. Természeti tanösvény lévén bemutatja a közeli Élővíz-csatorna élővilágát, az odvasodó, idős fák és az őshonos erdőrészek lakóit, az Amerikából, Ázsiából betelepített fafajokat és nem utolsósorban a cserje- és avarszint növény- és állatvilágát. Olvashatunk a ligetben és környékén található épületekről és a tanösvény kialakítójáról, a Körösök Völgye Natúrpark Egyesületről. A sétány egy szakaszát, annak madárodúit a Zöld Csütörtök Természetvédő Kör tagjai ápolják.

A 2013-ban felújított tanösvény tábláin interaktív feladatok várják az érdeklődőket, de a táblákhoz foglalkoztató feladatsor is készült, és terepi foglalkozás is igényelhető.

GPS-koordináták: É 46° 41′ 7.76″, K 21° 6′ 6.32″


fel

Csabai Körtúra interaktív tanösvény

E számtalan látnivalót magába foglaló, információs pontokat és pihenőhelyeket érintő körtúra Békéscsabát és szűkebb külterületi környezetét igyekszik megismertetni az aktív túraélmény jegyében. Utunk során az Élővíz-csatorna mentén érintjük a nagyréti tanyákat, megcsodálhatjuk a két famatuzsálemet: a Bandika-fát és a Cimborafát. A Sikonyi-kertek gyümölcsöseit elhagyva a gerlai, majd a pósteleki kastélyhoz jutunk. Kerékpárral és gyalog egyaránt teljesíthető, választástól és egyéni ritmustól függően félnapos-egynapos kikapcsolódást ígér.

A túrapontok információs tábláinak képi és szöveges tartalmai, interaktív feladatai gyereket és felnőttet egyaránt játékosan vonnak be az ismeretszerzés és ismeretátadás világába. A bárhol megkezdhető körtúrát a Széchenyi ligetben lévő Körösök Völgye Látogatóközpontnál érdemes indítani, itt térképet, kerékpárt és GPS készüléket egyaránt beszerezhetünk.

 

GPS-koordináták: É 46° 41′ 7.76″, K 21° 6′ 6.32″ 


fel

Békési ökoturisztikai tanösvény

A békési Erzsébet ligetben található tanösvény többek közt békési sétákat ajánl két nyelven (angolul és magyarul), térképes illusztrációval. Bemutatja a kézművességet, ami fontos szerepet játszott Békés életében. Megemlíti a vesszőfonás, a szövés, a hímzés és a szűcsmunkák tudományát és azok békési hagyományát. Olvashatunk a város kulturális életéről, melynek legmeghatározóbb rendezvénye a Madzagfalvi napok, mely évről évre szerepel a rendezvénynaptárban. A folyószabályozásról és a város történelméről is találunk leírásokat. A további ismertetők a város egyedi természeti értékeiről, jelentős természeti területeiről és nem utolsósorban az őshonos állat- és növényfajokról szólnak.

GPS-koordináták:   É 46° 46′ 19.23″, K 21° 7′ 51.71″


fel

Gyulai duzzasztó

Pár éve egy fejlesztés kapcsán a Körös-part és a folyami hajózás is bekapcsolódott a turizmus „vérkeringésébe” Gyulán. Fogadó- és információs központot, kikötőt és ökoturisztikai ismeretterjesztő útvonalat alakítottak ki a gyulai duzzasztónál. Gyula központjából a román határ felé indulva érhető el közúton. A kishajókikötőt azért hozták létre, hogy Gyulát is bekössék a Körösökön hajózható úti célok közé.

A közel 1 kilométer hosszú ökoturisztikai útvonal a fogadóközpont mellett található erdőben indul, és az Élővíz-csatorna partján, a Hőforrás Üdülőszövetkezet mögött ér véget. Az út során megismerkedhetünk a vízparti erdők élővilágával és a folyószabályozások kapcsán végbement változásokkal.

GPS-koordináták:  É 46° 38′ 36.60″, K 21° 18′ 30.67″

A város központjában, éppen a turisták által oly kedvelt Várfürdő mögött található a Csigakert helyi védettségű természeti terület. Nevét egy a területén létesített kilátódombról kapta, amelyre csigavonalban íves sétaút vezetett fel valaha. A növényökológiai bemutatókertben több ismertetőtábla is található, melyek felsorolják a vízpart élővilágát, az egykori mocsaras rétek növényeit és a rejtekadó természet madarait, kisállatait.

GPS-koordináták:  É 46° 38′ 34.45″, K 21° 16′ 59.96″


fel

Gyula-Városerdő

A fenntartható erdőgazdálkodás és természetjárás bemutatására és népszerűsítésére jött létre a Dalerd Zrt. kezelésében a Gyula-városerdei Erdészeti Tájékoztatási Központ. Egész évben lehetőség kínálkozik erdei iskolák megtartására, szakvezetéses tanösvénytúrák, különböző szakmai programok, foglalkozások igénylésére. A központ mellett turistaszállást létesítettek, mely erdei iskolák idején 136 főt képes elszállásolni. A Galagonya tanösvény az erdő bemutatása köré épül, 1200 méter hosszú, és kényelmes sétával körülbelül 1,5 óra alatt járható be. A Poronty tanösvény óvodásoknak, kisiskolásoknak készült, játékos nyelvezettel kíséri végig a kicsik útját. Mindössze 3 állomásból áll, és 300-350 méter hosszú, gyalogosan vagy kerekes székkel járható.

GPS-koordináták: É 46° 41′ 51.80″, K 21° 19′ 25.02″


fel

Doboz tanösvényei

A doboz-szanazugi üdülőövezet egyik kis utcájában tábla jelzi a Sámson várához vezető útvonal kezdetét. Ide helyközi autóbuszjárattal vagy személyautóval érdemes kijönni, de Dobozról kerékpárral vagy akár gyalogosan is elérhető. A piros turistajelzést kell kövessük. Ez az ösvény száraz időszakban kerékpárral is járható. Útközben a táblákon a Doboz környéki erdők történetéről olvashatunk, a régi vízjárta erdőkről, az Árpád-kori makkoltató erdőkről és az 1850-es évek folyószabályozásainak hatásáról.

GPS-koordináták:  É 46° 42′ 19.81″, K 21° 15′ 51.63″

 


fel

hu_HUHungarian